Az elmúlt posztjaimban sokat írtam már Afrikáról, és ennek még lesz is folytatása, viszont úgy döntöttem, hogy megtöröm ezt a sorozatot egy végletesen más hely bemutatásával, ahol éppen 1 évvel ezelőtt, 2017. szeptember végén jártam. Azon túl, hogy Afrikához, illetve Tanzániához képest teljesen ellentétes minden lehetséges értelemben: méretben, lakosságszámban, gazdagsági szinten, úgy önmagában is az ellentétek országa/városa ez számomra.
Luxemburg nem az a tipikus desztináció egy nyaralásra vagy kirándulásra; jóval alulmarad a többiekhez képest a BENELUX-ból. Na, nem fejlettségben vagy gazdaságilag, csak ismertségben vagy népszerűségben. Lehet, hogy ezért is izgatta annyira már egy ideje a fantáziámat. Mások sorra veszik Brüsszelt, Amszterdamot előbb, miért ne kezdjem én hátulról? Így történt hát, hogy egyik hétvégén kiruccantam egyet az egyetlen ma létező nagyhercegségbe, és mit mondhatnék: imádtam.
Luxembourg a Luxemburgi Nagyhercegség fővárosa, de a legkevésbé sem emlékeztetett fővárosra. Kb. 114.000 fő a lakossága, és ebből sem hiszem hogy sokukat láttam. Szombat reggeltől vasárnap estig voltam a városban, és egy megszokott pörgős, zajos, életteli főváros helyett egy csendes, kisvárosi, már-már kihalt, de kellemes hangulatú helyen találtam magam. Ezt egyáltalán nem negatívumként mondom, sőt ez is erősíti azt a meglátásomat, hogy Luxembourg az ellentétek városa. De miért is tartom annak?
Először is maga a tény, hogy Luxembourg kis mérete ellenére a legnagyobb banki-üzleti központ Európában. Itt kap helyet az Európai Befektetési Bank központja több másik bankkal egyetemben, illetve az Európai Unió számos szerve is, mint például az Európai Bíróság vagy maga az Európai Parlament adminisztratív központja is. El lehet képzelni, hogy mennyien fordulnak itt meg a munkanapokon, és hogy a város “lakossága” ekkor többszörösére növekszik. A statisztikák szerint a munkavállalók ⅓-a más országokból ingázik nap mint nap. Legtöbben Franciaországból járnak át, de jelentős a belga vagy német munkavállalók száma is. Ehhez az is hozzájárul, hogy Luxembourg drága hely, lakhatás szempontjából valószínűleg sokkal jobban megéri környező országokban letelepedni, viszont a remek utaknak és a jól kiépített vasúthálózatnak köszönhetően egyszerűen és gyorsan elérhető.
Az előbb említett EU-s és banki központok a város egy külvárosi negyedében találhatók. És itt jön a második nagy ellentét. Ezt a negyedet egy sugárút köti össze a belvárossal, illetve ezen az úton haladva jutunk ki a reptérre is. A sugárút viszont olyan, mintha két világot választana el egymástól: a várost és a falut. Gyakorlatilag az út egyik felén ott magasodnak a csili-vili, sokablakos, sokemeletes, zászlókkal fémjelzett modern épületek, míg a másik felén átlagos kis házikók vannak kerttel és tehenekkel. Elképzelem, ahogy a politikusok, banki vezetők, bírók stb. megérkeznek a fekete sötétített ablakos autókban, hogy fontos dolgokról tárgyaljanak, vitatkozzanak és döntsenek, mindeközben az út túloldalán a marhák nyugodtan legelésznek, esetleg egyszer-egyszer elbőgik magukat, kicsit megkergetik egymást. Lehet, hogy ennek a két világnak nem is kell annyira elválasztva lennie, mint más országokban van? Lehet, hogy ez is mutatja, hogy e kettő kiválóan megfér egymás mellett mit sem befolyásolva egyik-másik sikerességét? Nekem mindenesetre nagyon tetszik ez a koncepció.
Ez tovább is vezet a következő ellentéthez, amit megfigyeltem: a modern és a régi ötvözéséhez. Kiindulhatunk innen, a Kirchberg negyedből, ahol a modern irodaházak kapnak helyet, majd a városközpontban ott vannak a régi, történelmi épületek, mi több egy réges-régi erődváros nyomait találjuk. Ennek egyik példája az UNESCO világörökségi helyként is kikiáltott Bock kazamaták, amely megfelelő védelmet nyújtott a lakosságnak háború idején. Egy kis földalatti város volt ez a mintegy 23 km-es alagútrendszer; lovakat is behoztak, illetve műhelyek, pékségek és konyhák is működtek itt. Ez ma is látogatható, csak tartsd magadnál a térképet, mert könnyű eltévedni. 🙂 Többszintes alagút, egy sor lépcső itt, egy sor lépcső amott, egy kanyar, egy átjáró, pár útelágazás, és már nem is tudja az ember, hogy melyik felében van egyáltalán. De azért nem kell megijedni, ki lehet találni, bár én pár részét határozottan többször bejártam, mint szándékoztam. 🙂
A kazamatákon kívül pedig ott van a 17.századi jezsuita Notre Dame-székesegyház, a 987-ben felszentelt, majd az 1684-es bombázás után újjáépített gótikus Szent Mihály-templom, vagy akár a Nagyherceg Palotája, amelyek a régies kőházakkal egyetemben őrzik a város történelmét. Ha valakit érdekel több részlet a város történelméről, és hideg, esős időt fogott ki a látogatásra – mint én is -, akkor melegen ajánlom a Várostörténeti Múzeumot. Részletesen, de annál szemléletesebben és érdekesebben mutatja be Luxemburg történelmét. Ezeket látogatva az ember visszarepül az időben.
Majd körbenéz és ugyanott meglátja a legdrágább, legdivatosabb márkákat felvonultató boltokat. Továbbá városszerte daruk magasodnak, amik a folyamatos építkezésekre, bővítésekre, modernizációra engednek következtetni. Egyik ilyen építmény a legprofibb gördeszka pálya, amit valaha láttam, a másik pedig egy emeletes híd. Gyakorlatilag az egyik viadukt alá építettek egy másik szintet, ami kizárólag gyalogosok és biciklisek számára van kialakítva. A város remek példája a régi és hagyományos megőrzésének, de nem belesüppednek a múltba és a történelembe, hanem újabb és újabb dolgokat találnak ki, hogy a mai fiatalság számára is élvezhető és élhető legyen.
A végére hagytam a legszembetűnőbb ellentétet: van egy felső és egy alsó város. Az alsó rész a Grund, ami egy festői kis falura emlékeztet a sziklába épült kőházaival, kőhídjaival, kanyargó, szűk utcáival. Központjában a Neumünster-apátság áll, ami szintén szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. Ezen kívül azonban vannak éttermek, bárok is a kimozdulni vágyóknak. Autók ide nem hajthatnak be, így még kellemesebb az Alzette folyó menti séta. Aki viszont egyszer “lemerészkedett” a Grundra, annak számolnia kell azzal, hogy nem lesz egyszerű dolog visszasétálni a felső központba. Csak emlékeztetnék mindenkit, hogy említettem a magas daruk jelenlétét bármilyen építkezéshez, a viaduktokat, illetve építettek egy 45 méter magas liftet is, mellyel egyszerűbben lehet közlekedni a két városrész között. De mindenképpen érdemes bevállalni a sétát, hiszen a kilátás völgyre, a középkori hangulatú utcácskák, az egyedi épületek elállítják majd az amúgy ziháló lélegzetünket. 😉
Számomra a fenti példák mind azt mutatják, hogy az ellentétek nagyon is jól megférnek egymás mellett, kiegészítik egymást. A lényeg, hogy nem eliminálni kell az egyik oldalt, vagy élesen elszeparálni őket, hanem engedni, hogy összefolyjanak, kiemeljék egymást, és együtt erősítsék az egészet: falusias város, városias falu, történelem és modernség, megőrzés és innováció, összekötni a fentet a lenttel, ez a kulcs a sikerhez.
