Bors, kávé, fahéj, gyömbér…mindennapi fűszereink a konyhában, de elgondolkoztál valaha azon, hogyan és hol teremnek? Vajon ha látnád őket a valóságban, növényi mivoltukban, felismernéd? Én nagyon kedvelem a különleges fűszereket, szeretek kísérletezni velük különböző ételekben, de bevallom, 1-2 kivétellel, fogalmam sem volt, mi fán teremnek. Így kapva kaptam az alkalmon, hogy részt vegyek egy fűszertúrán Zanzibáron.
Be kell vallanom, először nem igazán tudtam elképzelni, hogyan is néz ki egy ilyen túra, és mennyire lehet izgalmas. Sőt inkább lehúzásnak gondoltam, amivel még több pénzt tudnak kicsalogatni a turistáktól. Ezt a véleményt továbbra is fenntartom néhány szervezőcég esetében, így nem is ajánlom, hogy ezek által menjen bárki is, főleg ha egy kicsit is kalandvágyóbb és önállóbb. Tény, hogy egy szervezett fűszertúra sokkal kényelmesebb fuvar és idegenvezetés szempontjából, de ugyanakkor semmi nagy kaland nincs benne, és azért nem is olyan olcsó, főleg ha ottani értékrendben gondolkodunk.
Szóval kapva kaptam az alkalmon, amikor egy helyi srác mondta, hogy nem csak szervezetten lehet ilyenen részt venni, és hogy ő szívesen elkísér a helyi tömegközlekedési eszközzel, a daladalával (erre az utazási módra azt hiszem, majd egy külön posztot is fordítok, annyira nem szokványos). Így egyik reggel fel is kerekedtünk, és meg kell mondanom, örültem, hogy nem teljesen egyedül kell egyrészt eltalálnom a daladala “állomásra”, és ott nem egyedül kell eligazodnom a forgatagban. Egyáltalán nem hasonlít egy buszállomásra a dolog, nincsenek kijelölt állomások, és jó, ha van fogalmad róla, hogy pontosan hol szeretnél leszállni, és az melyik daladala-útvonal mentén található. A lényeg, hogy Salum helyismeretével, nekem akkor mindezen nem kellett gondolkodnom.
Egy érdekes menet után meg is érkeztünk a Kizimbani fűszerfarmra, ahol miután megegyeztünk a belépési díjban egy őrfélével, jött egy idegenvezető, és meg is kezdődött a privát túra. Valahogy úgy kell elképzelni, mint egy nagy ültetvényt, vagy mint egy dzsungelt, aminek a belsejében több kis konyhakert van: egy kis bemutatókert citromfűvel, egy másik bemutatókert vaníliával, stb., mindez pálmafák, jákafák és egyéb égig magasodó fák közé ágyazva. Én egyik ámulatból a másikba estem, ahogy haladtunk egyik növénytől a másikig, mert a legtöbbről fogalmam sem volt, hogy a fűszeresdobozon túl a valóságban így néznek ki. A vezető meg Salum pedig csak nevettek, lehet, hogy tudatlannak is gondoltak, hiszen mindez nekik olyan természetes. Gondolom olyan, mintha én otthon kimennék a kertbe, és végigmutogatnám, hogy ez a krumpli, ez az uborka, ez meg a borsó.
Mindegyik növénynél megálltunk, és én megpróbálhattam kitalálni, hogy mi is az (ha nem volt tábla). Majd megmutatták, hogy melyik részét használják fel, hogyan, miként lesz olyan kinézetű/állagú, ahogyan én ismerem, és hogy ők mihez használják általában. Amelyiknél lehetett, vágott is egy darabot nekem a növényből, és megkóstolhattam, vagy megszagolhattam. Például imádom a fahéjat, és egészen elképesztő volt frissen vágottan megkóstolni. Annyira friss volt, és sokkal erősebb, élettel telibb íze volt, mint otthon a dobozból. Az a jó benne, hogy a fa kérgébe vágott seb begyógyul, és újra meg újra nyerhetünk fahéjat belőle.
Vagy ki tudta, hogy a hőn szeretett curry, az valójában curry levél, és abból tesznek a fűszerkeverékekhez, vagy akár önmagában egészben is beleteszik az ételekbe? És hogy nem csak Indiában, hanem Zanzibáron is nagyon szeretik és termesztik.
Vagy nem tudom, ki hogyan képzelte el az ananászt előtte, de én a régi Facebookos Farmville játék után itt döbbentem rá igazán, hogy nem fán terem, hanem a földön, kis ananászbokrok közepén fejlődik ki a gyümölcs.
Másik érdekesség volt, hogy bár otthonról ismertem egyfajta citromfüvet, de a zanzibárinak semmi köze nem volt ahhoz kinézetben, viszont ahogy megszagoltam a levelét, egyértelműen citromos volt ez is. Kinézetre hosszú, vékony levelű dísznádra emlékeztetett. Ott előszeretettel teszik teába ízesítőként.
1-2 éve fedeztem fel és használom főzéshez az élénk narancsos színű kurkumát (curry-hez leginkább, de rizshez hozzáfőzve szép színt ad annak), amit, mint itt kiderült, a növény gyökeréből nyernek. Ugyanígy voltam a kardamonnal is, de akár a kávébabot is említhetném, amit biztosan nem ismertem volna fel, ha nem mondják, hogy ezekből a kis zöld bogyókból lesz az a mélybarna színű, zamatos ital, ami reggelenként életerőt ad nekem.
De hogy olyat is említsek, amit biztosan mindenki ismer és használ: a bors. Látjuk fekete, fehér, sőt egyéb színes változatban is. De én sose gondoltam volna, hogy ez mind ugyanarról a növényről jön, csak az érés különböző szakaszában. Az érett változat piros színű, amit a színesen kívül a fehér borshoz is használnak. A legismertebbhez, a feketéhez még érés előtt kell leszüretelni a szemeket, amikor sárgás színűek. Azok a szárítás során válnak azokká a jól ismert kis fekete borsszemekké, amiket én például egy jó töltött káposztában szeretek levadászni.
A túra végéhez közeledve pedig a sárga szilvához hasonló gyümölcs magjától, a szerecsendiótól ámultam el, majd egy piros virágszerű növényt kóstoltattak meg velem, aminek nagyon ismerős íze volt, és nagyon sok időbe telt kitalálnom, hogy mi is az (őszintén szólva nem ismertem az angol nevét, így azt hiába mondták). Vajon te kitalálod mi lehet ez? Annyit segítek, hogy így december közeledtével egyre több konyhában előkerülhet.
A fent említett növényeken kívül természetesen még sok mást is láttam: gyömbért, vaníliát, chilit, édes bazsalikomot, sőt még azt a fát is, amiből a henna-festéket nyerik.
Miután körbejártuk a fűszerfarmot, egy kis piachoz mentünk, ahol friss gyümölcsöket kóstolhattam végig. Az orrom előtt vágták fel őket, és mondanom sem kell, nem olyan kényszerérett ízűek voltak, mint ami sokszor a boltból vásároltaknak van. Mézédes banán, lédús ananász, tökéletesen érett mangó, avokádó…most is összefut a nyál a számban, ha csak az ízükre gondolok. Végül pedig a piacon lehetett vásárolni a helyi fűszerekből, akár külön-külön kis zacskókban, akár egy kis fűszer válogatást ajándékba. Persze ez kifejezetten a turistáknak van, és okosan kell alkudni, de mindenesetre támogatod a helyi farmereket, illetve a falubeli nőket, akik ezeket az ajándékkölteményeket készítik kézzel.
Az általános belépőn kívül, illik egy kis borravalót is adni az idegenvezetőnek, különösen, ha elégedett voltál a munkájával. Ennek nem kell nagy összegnek lennie, de mégis nagy segítség ez nekik, hiszen egyébként nem keresnek sokat. Én pár dollárt adtam neki, és alig mert hinni a szemének, hogy ilyen sok pénzt kapott, alig győzte megköszönni. Én pedig örültem, mert valóban elégedett voltam a munkájával, sok érdekességet mesélt, és mindenekfelett nem problémázott egy percig sem azon, hogy egy személynek tartson vezetést egy nagyobb csoport helyett. Amikor pedig kiderült, hogy mi Stone Town-ba (Zanzibár fővárosa) szeretnénk visszajutni daladalával, akkor felajánlotta, hogy elvisz minket kocsival a legközelebbi kisvárosig, ahonnan már van közvetlen járat vissza. Ebből is látszik, hogy ha kedves vagy és adsz másoknak, akkor az a kedvesség előbb-utóbb visszajut hozzád.
Így esett tehát a fűszertúra, amihez nem kellett semmilyen szervezőcég, csak egy kis spontaneitás és kalandvágy. Akárhogy is, ajánlom mindenkinek, ha Zanzibáron jár, szerintem igazán különleges, nem mindennapi program. És ha lehet, mindenképpen kóstold meg a jákafa gyümölcsét (jackfruit angolul), különösen ha szereted az ananász, mangó és banánszerű édes ízt. Nekem ez az új kedvencem azóta.
A megoldás a piros fura növényre pedig: szegfűszeg!