Olyan ellentmondásos világban élünk manapság: egyrészről szabadon utazhatunk, könnyebben, mint valaha, és a globalizáció is a csúcsokat döngeti. Másrészről azonban tele vagyunk gyűlölettel és intoleranciával, és ellenezzük a liberalizmust. Talán túl sok ez a szabadság az embereknek? Elfelejtettük talán, milyen volt a világ előtte, és hogy mennyi jó származhat abból, ha nyitunk egymás felé? Vajon a világháborúk emléke már ennyire elhalványulóban van, és miután dédnagyszüleink generációja átadta az üzenetet a gyerekeiknek, minket már nem ér el eléggé élénken és erősen?
Engem mindig is nyitott és toleráns embernek neveltek, amely tökéletesen tükröződik mindkét egyetemi diplomámban is: az egyik angol nyelv és kultúra és magyar mint idegen nyelv tanár, a másik pedig nemzetközi kapcsolatok. Bár különböző területeknek tűnnek, és ez sok szempontból így is van, azonban van néhány kulcspont, ahol összekapcsolódnak és tökéletes összefüggésben vannak. A legfontosabb az emberközpontúság: akár iskolában, munkahelyen, diplomáciában, vagy éppen politikában, az emberi viselkedést és döntéshozatalt nagymértékben befolyásolja a kulturális háttér. Tehát meg kell értenünk egymás kultúráját annak érdekében, hogy hatékonyan kommunikálhassunk, kapcsolatokat építhessünk, vagy éppen hatékonyan taníthassunk.
Annyiszor bebizonyosodott ez már életem során! Nem taníthatok magyar, kínai vagy indiai diákokat ugyanolyan módon. Nem tárgyalhatok a német kollegákkal ugyanúgy, mint az angolokkal vagy az indiaiakkal. Nem süthetem el ugyanazokat a vicceket Angliában, amit megtennék egy magyar környezetben. Az általában hatékony kommunikációm nem működne a brazil, angol vagy spanyol kollegáimmal. És ez senkinek sem a hibája, ez csupán a kultúránknak köszönhető, amit a nyelvünk és szokásaink formáltak. Csak meg kell ismernünk és értenünk a különbségeket, és tiszteletben kell tartanunk őket.
Mint már említettem, jelenleg kettétörtnek látom a világot. Szükségünk van nemzetközi kapcsolatokra, utazni akarunk a világ különböző országaiba, megragadjuk a globalizált világ minden előnyét. Ugyanakkor kerítéseket építünk az országhatárokra, és hatalmat adunk nacionalista politikusok kezébe, akiknek a kampánya és politikai programja az idegengyűlöleten alapul, akik a bevándorlókat ellenségként állítja be, és akik a menekültekről kultranélküli tömegként beszélnek, akik egyszerűen betolakodnak a mi makulátlan, felsőbbrendű kultúránkba.
Teljesen elképesztőnek tartom, amikor emberek egy entitásként beszélnek Afrikáról, és a lakosokat csak úgy nevezik meg, hogy “azok a feketék/niggerek”. Vagy amikor egyenlőségjelet tesznek a muszlimok és a terrorizmus közé. Ez ébreszt igazán rá engem, hogy a történelem nem tud csak úgy 180 fokos fordulatot venni és mindenről megfeledkezni. Az apartheid, a holokauszt, a rabszolgaság mind erős mementói a múltnak, de mégsem voltak olyan régen, hogy csak úgy kitörlődjenek. Továbbra is összetett témák, amelyek ellentmondásos kérdéseket vetnek fel, és továbbra is támogatókra találnak. Éppen ezért is lenne felelőtlenség adottnak venni, hogy a sötét korszakok nem térhetnek vissza. Továbbá azt is jól tudjuk, hogy a történelem ismétli önmagát.
Viszont egy igazán különleges világban élünk most, ahol a technikai újítások elősegítik, hogy az emberek összekapcsolódjanak a világ bármely szegletéből. Azonnal értesülünk, hogy mi történt a világ másik felében, videókat nézünk, a közösségi oldalakon teremtünk kapcsolatokat, osztjuk meg gonolatainkat a széles nagy világgal. Tehát a nagy összekapcsolódás korában élünk.
Éppen ezért a ‘most’ a megfelelő pillanat, amikor megvannak a megfelelő eszközeink, és a szakadás még nem túl mély. Megvan a megfelelő technológiai hátterünk, ami továbbra is exponenciálisan fejlődik, megvan bennünk a vágyódás, a törekvések, és az igény arra, hogy ledöntsük a kulturális határokat. Azonban nincs szükségszerűen meg hozzá a megfelelő tudás, ami elősegítené, hogy megmártózzunk és belemerüljünk egy kulturális határok nélküli világba. Ezt kell elsősorban orvosolni. Az oktatás pedig mindig a leghatásosabb fegyver. Én két dolgot tennék: 1) megerősíteném a nyelvórák kulturális aspektusát; 2) bevezetnék egy nemzetközi műveltségi órát már egész korai életkortól (10-12 éves kortól).
Mint már korábban említettem, angoltanár vagyok, és tanítottam általános és középiskolában is egy ideig. A legtöbb tanár, akit ismertem, csupán általános nyelvórákat tartott, ahol főleg a nyelvtanra és a szókincsre összpontosítottak. Ezek az órák azonban hiányt szenvedtek a legizgalmasabb részből: a kulturális aspektusból. Így hát én úgy döntöttem, hogy behozom ezt a hiányzó részt az óráimba; és micsoda meglepetés: a diákok élvezték! Nem csupán egy száraz óra volt egy szöveggel Halloweenról, hanem játékok, versek, képek, szokások, történelem – minden egyben. És nem csak Halloweenról, hanem szenteltünk külön órákat brit és amerikai kultúrának is, ahol tanultunk az amerikai zászló történetéről, a hot dog eredetéről, a különböző ünnepek történelméről – és sok másról.
A kulturális, nemzetközi műveltségi órák ötlete már lehet, hogy létezik néhány országban, lehet, hogy más néven. Magyarországon van az úgynevezett társadalomtudományi óra, de az gyakran összefolyik a történelem órákkal, és inkább elméleti, mint gyakorlati és életszerű. Olyan órát képzelnék inkább el, amely kihangsúlyozza a kultúrák egyenlőségét, azt, hogy egyik sem jobb, mint a másik, csak különbözőek. Bemutathatná, hogyan alakultak ki és fejlődtek a különböző kultúrák, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, mik a főbb jellemzőik, és lehetőség lenne egy nyílt beszélgetésre is ezekről, ahol meg lehetne vitatni a főbb különbségeket a saját és más kultúrák között. Az is egy fontos része lehetne, hogy kiemeljük, milyen hatással vannak a különböző kultúrák az emberekre, az életmódjukra, viselkedésükre, vallásukra, stb.
Véleményem szerint, ha a gyerekek ki vannak téve ilyen tanulmányoknak már viszonylag korai életkortól, és elmagyarázzuk nekik, miként teszik a kultúrák színessé és izgalmassá a világunkat, akkor a hírekből és politikából szerzett információkat egészséges szkepticizmussal lesznek képesek kezelni. A tudás nagyon fontos, és tudással képesek vagyunk felvenni a harcot a hamis kampányok és a gyűlölet ellen. Ezen felül pedig kíváncsivá és a világra nyitottá tehetjük gyerekeinket.
Mindent összevetve, gyorsan kell cselekednünk, amíg a szakadás még nem túl mély. Megvannak az eszközeink, megvan az igény, csak a megfelelő tudást kell a fejekbe tölteni, hogy az emberek képesek legyenek tények alapján ítélni hamis hírek, sztereotípiák és félinformációk helyett. A közösségi média és hírportálok segítségével, illetve az utazás egyszerűségével, tényleg képesek lehetünk nemzeteket és kultúrákat összehozni és magunkévá tenni a globalizációt. Ahelyett, hogy félünk más kultúrákkal találkozni, értékelnünk kellene ezeket a találkozásokat, hiszen ezek szélesítik világunkat és formálnak minket. A tudás a kulcs a határok lebontásához, és nekünk meg kellene ragadnunk minden lehetőséget, hogy megszerezzük ezt a tudást, és továbbadjuk a következő generációknak is, hogy biztosan ne ismételjék meg az előző korok hibáit.
Én, személy szerint nagyon szeretek ebben a színes világban élni, és szeretem, hogy a világ minden tájáról lehetnek barátaim, akikkel könnyen kapcsolatba léphetek az internet segítségével, vagy akár egymást meglátogatva. Igyekszem ápolni ezeket a kapcsolatokat és barátságokat, mert mindig újabb és újabb dolgokat tanítanak nekem. Mindig van egy új ünnep, amiről tanulhatok, hogy miként ünneplik, miért ünneplik, és mit jelent a mai embereknek, a barátaimnak. Vagy akármikor tanulhatok egy új receptet messzi tájakról, és megpróbálhatom azt bevarázsolni a saját otthonomba is. Továbbá én is taníthatok az én kultúrámról másoknak, akik lehet, hogy sose szereztek volna tudomást az én kis országomról másként. Tehát nekünk, “mindennapi” embereknek is dolgoznunk kellene azon, hogy megfelelően képviseljük kultúránkat, hogy kimenjünk és megosszuk azt a világgal. Legalábbis ez az, amit én teszek, és remélhetőleg ez is hozzá fog járulni a határok ledöntésének végső sikeréhez.