Ahhoz, hogy a maximumot hozzuk ki az utazásunkból, és valóban felejthetetlen szafari-élményben legyen részünk, elsősorban nagy adag szerencsére van szükségünk, hiszen nem egy állatkertbe megyünk, nem idomított állatokat fogunk látni, akik füttyszóra ugranak elő és vadásszák le egymást. Lehet, hogy éppen rossz órában vágunk neki a parknak, lehet, hogy éppen vadászat után, lakomázás közben látunk oroszlánokat, lehet, hogy kilométereket vezetve se látunk semmit, vagy az is lehet, hogy éppen szemtanúi lehetünk egy kis gnú megszületésének. Ez ott a való világ: kiszámíthatatlan. Természetesen a Serengetin és a Ngorongoro-kráterben olyan magas az állatpopuláció, hogy nagy eséllyel fogunk látni valamit. Plusz a sofőrök tapasztaltak, tudják, hogy merre vezessenek, illetve tartják egymással a kapcsolatot, szóval ha valamelyik lát valami izgalmasat, akkor eljut a hír a többihez is rádión vagy telefonon keresztül.
Ezen kívül azonban nekünk is kell készülnünk előtte. Itt a lista az általam legfontosabbnak tartott dolgokról:
- Ruházat: könnyed, lenge, zöld/barna/khaki árnyalatú, hogy ne hívjunk fel felesleges figyelmet magunkra. Ajánlott kerülni a sötét kéket és feketét, mert vonzza a cece legyeket. Sima edzőcipő vagy túraszandál elég. Készüljünk extra réteggel hideg éjszakákra és kora hajnali vezetésre.
- Szúnyogriasztó: a szúnyogcsípés nemcsak a viszketés miatt lehet kellemetlen, de betegséget is hordozhatnak, szóval fontos, hogy legyen nálunk hatásos, erős ható fokú szúnyogriasztó.
- Naptej: erős napsugárzásra kell készülni, ahol könnyen leéghetünk.
- Fényképező: érdemes beruházni egy jobb fényképezőre, nem csak a telefonunkra hagyatkozni. Én nem vagyok nagy fotós, de vettem egy bridge fényképezőt, ami pont az én szintemnek és igényeimnek megfelelő. Jó zoom, tiszta kép, egyszerű használat, viszonylag könnyű és nem túl nagy.
- Előzetes tájékozottság az állatvilágról, állatnevek angolul: úgy gondolom ajánlatos előzetesen olvasni arról, milyen állatokat láthatunk, hogyan néznek ki, és megtanulni a nevüket angolul, hogy aztán ha a sofőr azt kiáltja, hogy “warthog” vagy “jackal”, akkor rögtön tudjuk, hogy varacskos disznót vagy sakált kell keresnünk, látnunk. Néhány alapinformáció sem árt az állatokról, hogy például tudjuk, nem kell halálra rémülni, ha egy gepárd ugrik a kocsink motorháztetejére (igaz történet!), annál inkább, ha egy leopárd tenné ezt. 🙂
- Power bank, pót elem: mivel a szafarin, főleg ha kempingezünk, nem mindig van áram, vagy túl sok csapat érkezik egyszerre a kempingbe, és nem jut konnektor, tanácsos egy jó power bankkel felszerelkezve érkezni, így nem kell azon stresszelnünk, hogy nem tudtunk telefont tölteni. Ugyanezen okból tanácsos a fényképezőhöz is pót elemet/akkumulátort tenni, így biztos mindent meg tudunk örökíteni. Saját tapasztalat, és mennyire hálás voltam a power bankemért, ami mellesleg napelemes is, szóval napfénnyel is töltődik.
- Fejlámpa: hogy ki tudjunk menni wc-re éjjel, vagy a vacsiról vissza a sátorhoz a vaksötétben.
+1 tanács a végére: ne törődj a porral, a hőséggel, a rossz utakkal, és az őrült korai keléssel! Helyette élvezd a természetet, a változatos állat- és növényvilágot, csak egyszer vagy itt, úgyhogy élvezd amit az adott út, az adott pillanat nyújt. Légy kíváncsi, és nyugodtan kérdezd a vezetőt az állatokról vagy a kultúráról.